Az Országos Alapellátási Szövetség olyan szakmai és érdekvédelmi szövetség, mely egyesíti magában az egészségügyi és szociális alapellátás valamennyi érintettjét. Az ország különböző részeiből, mintegy tizenhárom alapító tag alapította meg 2008 április 25-én, Keszthelyen. Tagságunk azóta is bővül.
Szövetségünk céljai
Szövetségünk céljai többek között, hogy az alapellátást érintő állandó változásokra, kihívásokra az átalakítási és finanszírozási kihívásokra egymás tapasztalatait és tudását felhasználva találjuk meg a legjobb megoldásokat. A működtetés és fejlesztés mindennapos gondjainak megoldása mellett célunk a kistérségi, települési ellátási színvonal javítása, új ellátási formák és szolgáltatások bevezetése az egészségügyi és szociális alapellátás szakmaközi kapcsolatainak fejlesztése és közös projektek szervezése hatékony érdekképviselet. Kötelező feladataink mellett a nemzet egészsége, jövője szempontjából kiemelkedőnek tartjuk a megelőzés, egészségnevelés, egészségtudatos magatartás helyi fejlesztését is. Minderről részletesebben az Alapszabályban olvashat.
Szövetségünknek tagja lehet bárki
Szövetségünknek tagja lehet bárki, aki céljainkkal és alapszabályunkkal egyetért. Tagjaink köre, miként az alapellátást végzők is, nagyon széles. Tagunk lehet kistérség, önkormányzat, önkormányzati és kistérségi referens, vagy szakember, alapellátási intézet, vagy önálló szakmai egység vezetője, képviselője szakértők, orvosok, védőnők, ápolók, szociális munkások, pszichológusok…egyszóval bárki, aki az alapellátásban, vagy az alapellátásért dolgozik.
Miért érdemes belépni tagjaink sorába?
Tagjaink valamennyien nagy tapasztalattal és szaktudással rendelkező vezetők, szakemberek. Tagjaink számára zárt fórumot és dokumentum tárat működtetünk, mely nagy segítséget nyújthat új ötletek adásában, tervezett projektek megvalósításában, szabályzatok, dokumentumok megírásánál. Tagjaink látják egymás szakterületeit, projektjeit, ötleteit szükség esetén egymáshoz közvetlenül is fordulhatnak a weboldalon. Ezzel szinte felbecsülhetetlen szakmai és kapcsolati tőkére tesznek szert. Mivel dokumentumaink értékesek és zárt körűek, azokat csak tagjaink tekinthetik meg, tölthetik le ingyenesen, bejelentkezés után. Többé nem kell már mindent egyedül kitalálni, úttörőként megvalósítani, elsőként megírni. Tagjainkat megtekintve láthatja, hogy valóban az ország számos részéről van már tagunk. A kapcsolattartást Régiós Képviselők is segítik. Évente minimum egyszer szakmai megbeszéléssel egybekötött közgyűlést tartunk, lehetőleg mindig egy másik tagunk vendéglátásában, hogy ezáltal is jobban megismerhessük egymást.Igény esetén, kérdés, probléma kapcsán az elnökségtől állásfoglalás, országos tagjainktól tanács, vélemény kérhető.
Valóban hatékony szervezet tagjaivá válhatok?
Szövetségünk deklaráltan szakmai és érdekvédelmi, non profit szervezet, politikai elkötelezettség nélkül. Természetesen, mivel a szakmai döntések politikai síkon születnek kapcsolatainkat építeni kívánjuk ezen a is. Meggyőződésünk, hogy a politikának szüksége van a szakmai véleményére ahhoz, hogy jó döntést hozhasson. Nem véletlen, hogy Szövetségünk védnökei egy MSZP-s és egy Fidesz-es országgyűlési képviselő. Kifejező egyikük javasolt jelmondata: alapellátás legyen alapkötelesség mindenkinek! Szövetségünk támogatói között köszönthetjük egy Regionális Egészségügyi Tanács elnökét, valamint Megyei Közgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnökét is. Szövetségünk folyamatosan bővíti kapcsolatait a szakma egyéb szervezeteivel is.
Mit kell tennem, ha többet szeretnék tudni a Szövetségről?
Mit kell tennem, ha többet szeretnék tudni a Szövetségről, vagy tagjává szeretnék válni? Amennyiben honlapunkon nem talál valamely kérdésére választ, kérem keressen minket! Megteheti ezt a honlapon található linkeken, vagy a megadott elérhetőségek bármelyikén. Készséggel állunk rendelkezésére. Csatlakozási szándékát az itt található nyilatkozat kitöltésével, hiteles aláírásával és az elnökség részére való postai megküldésével teheti teljessé. Ezt követően egyéni kódot is kap, mellyel immár teljes joggal tekintheti meg weblapunk zárt részeit is, így korlátozás nélkül profitálhat szolgáltatásainkból.
Remélem, Szövetségünk megnyeri tetszését és mihamarabb tagjaink között köszönthetjük! Ne habozzon érdeklődni, keresni bennünket!
Tisztelettel köszönti:
Dr. Hertelendy László
elnök